11. alkalommal tartották meg városunkban a Partiumi Szabadegyetemet. A július 6-a és 9-e között több helyszínen zajlott eseményen ezúttal az összetartozás témája állt a középpontban.
Csepeli György és Papp Richárd a holokauszt helyi emlékezetével kapcsolatos kutatási eredményeit a Kiáltó csend című köteten kívül a feltárás során felvett beszélgetésekből szerkesztett filmek őrzik. A kutatás origójáról az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) emeritus professzora mesélt stábunknak a Zsinagóga Kultúrtérben.
Az ismételten mindenki számára nyilvános szabadegyetem programjai között a rendkívül érdekes előadások, illetve kirándulások mellett ebben az évben beszélgetéssel egybekötött filmvetítések is szerepeltek, melyeknek színtere a magyar filmművészet egyik nagyon fontos helye, a Makk Kálmán Mozi volt.
A Partiumi Szabadegyetem 2026-ban is eleget tett fő céljának, ami nem más, mint „Háromföld”, vagyis Nagy- és Kissárét, valamint Hajdúság, továbbá az egykori Bihar vármegye, szélesebb kitekintésben a Partium világának, népének, értékeinek megismertetése, kutatása, a Trianon által kettészelt vármegye szellemi összekapcsolása, új kötődések kialakítása.