21-edjére tartották meg a vakációs bibliahetet, melynek többgenerációs résztvevői minden alkalommal egy-egy bibliai cselekményt dolgoznak fel. Az idei tábor középpontjában Eszter története állt.
A július 6-a és 10-e között zajlott tábor minden napját ezúttal is rendkívül érdekes, a vakációs bibliahét aktuális témájához fűződő kísérőprogramok színesítették. Az ideiek olyan szempontból kapcsolódtak a történethez, hogy egy harc az életünk. Van, amikor szellemileg csatázunk, van, amikor fizikailag, összetűzések pedig ebben a fabulában is akadnak, például a zsidók ellen elkövetett merénylet, akiket végül Eszter mentett meg a haláltól.
A többgenerációs családi vakációs bibliahét ebben az évben is a Berettyóújfalui Református Egyházközség szervezésében valósult meg.