Családi programokkal, hagyományőrző csikós bemutatóval, éjszakai bobozással és hajnalig tartó retro partival várta az érdeklődőket pünkösd vasárnapján a Morotva Liget.
A szervezők egy egész napos programsorozattal igyekeztek életre kelteni a korábban nagy népszerűségnek örvendő Morotvanapok hangulatát, és egy olyan közösségi alkalmat kínálni a látogatóknak, amelyben a gyermekektől az idősebb korosztályig mindenki megtalálhatta a számára legizgalmasabb kikapcsolódási lehetőséget.
A kis látogatók a nap folyamán a munkagépek, illetve a mentő-, rendőr- és tűzoltóautók mellett a polgárőrség járműveivel is megismerkedhettek, a változatos programok mellett pedig a bográcsok alatt is korán fellobbant a tűz, így a rendezvényre érkezők többféle házias ételből választhattak, köztük birkapörköltből is.
A délután egyik kiemelt programjaként érkeztek meg a hajdúszoboszlói csikósok a Morotva Ligetbe, akik hagyományőrző lovas bemutatóval és klasszikus csikósmutatványokkal idézték meg a magyar puszták világát. Az egyesület tagjai az elmúlt években számos hazai és nemzetközi rendezvényen léptek fel, többek között a marokkói Salon du Cheval lovasfesztiválon, emellett hazai tematikus versenyeken és a Nemzeti Vágtán is rendszeresen eredményesen szerepeltek. A sikereik mögött pedig – elmondásuk szerint – a lovak iránti, már gyermekkorban kialakult szeretet és hosszú évek kitartó munkája áll.