A kávé páratlan világáról szóló, kóstolással egybekötött előadásnak adott otthont a Sinka István Városi Könyvtár rendezvényterme. A február 27-ei alkalom apropóját az adta, hogy az épületben, ahol napjainkban a múzeum és a könyvtár található, kávézó is működött egykoron.
A rendkívül érdekes program előadója Szuna Noémi volt. A szakember több mint 20 éve foglalkozik a gazdag kultúrtörténeti háttérrel rendelkező kávéval: a kóstolás mellett ír róla, rendezvényeket szervez ezzel kapcsolatosan, valamint kávés cégek – például a Cafe Frei – márkaépítését segíti.
Az előadáson résztvevőknek igazán különleges kávék kóstolására is lehetőségük nyílt, melyeknek szervírozásában a Berettyóújfalui SZC Bessenyei György Technikum turizmus-vendéglátás ágazatos tanulói működtek közre. A városi könyvtár által szervezett program a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.