Ebben az évben immár harmadik alkalommal szervezték meg január 17-én a Disznótoros Vásárt a berettyóújfalui piacon, ahol a hagyományos ízek kedvelőit ezúttal is helyben készült disznótoros finomságok várták, miközben az érdeklődők nyomon követhették a térségre jellemző, bihari disznótoros hagyományok szerint zajló feldolgozás teljes folyamatát is.
Az előző években tapasztalt érdeklődésre alapozva, idén egy 330 kilogrammos, háztáji tartásból származó, árpával, búzával és kukoricával hizlalt fehér sertés került feldolgozásra, amelyet ezúttal is Suta Gergő helyi kistermelő gazdasága biztosított. A munka eredményeként pedig a nap folyamán mintegy 28 kilogramm helyben készült hagymásvér, 65 kilogramm toroskáposzta, 40 kilogramm sütőkolbász és 37 kilogramm hurka talált gazdára.
A disznótorok múltidéző hangulatát változatos műsorok, többek között népdalokkal és magyar nótákkal tarkított, élő zenei produkciók tették teljessé.