Telt ház, vastaps és Tabáni István, aki ismét bebizonyította, a zene ereje időtlen.
A Csillag születik című tehetségkutató műsor második szériájának győztese ezúttal november harmadikán nyűgözte koncertjével a hallgatóságot a Zsinagóga Kultúrtér színpadán.
A 2013-as Transilvanian Music Awards gálán „Az év férfi hangja” díjjal elismert, amatőr festőművészként és grafikusként is alkotó előadóművészt azonban nem első ízben hallhatta városunk zenekedvelő közönsége, legutóbb 2022 nyarán, a Szent István téren adott koncertet, ahol több hazai és nemzetközi zenészlegendát idézett meg. Legendás dalszerzőkből és énekesekből pedig ezúttal sem volt hiány, hiszen a Fonogram-díjas magyar énekes és dalszerző az esten Máté Péter és Szenes Iván örökzöldjeit tartalmazó válogatásában olyan dalokat hallhatott a közönség, melyek sokak számára gyerekkoruk, fiatalságuk pillanatait idézték fel.