Idén már 27. alkalommal ünnepelték meg nemzetközi szinten a szoptatás világhetét, amelyhez a Gróf Tisza István Kórház is csatlakozott. A World Alliance for Breastfeeding Action szervezet minden esztendőben kiválasztja az év témáját és jelmondatát, mellyel felhívja a figyelmet a szoptatás jelentőségére.
Ehhez igazodva a berettyóújfalui Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály által szervezett elméleti továbbképzés, valamint szakmai kerekasztal-beszélgetés „A szoptatás sikere mindannyiunkon múlik” címet viselte.
A művelődési házban megtartott alkalmon Muraközi István többek között a Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályon dolgozók munkájáról tett említést.
Muraközi Zoltán főigazgató a szoptatás fontosságáról szólt.
Sziklai Emőke, az ápolási igazgató megbízott helyettese úgy fogalmazott, fontos számára az anyatejes táplálás jelentőségének hangsúlyozása.
A színes és tartalmas előadásokon esett szó támasztóasszonyi praktikákról, az aranyóra sokoldalú jelentőségéről és a szoptatás normális menetéről is. Besszer Mónika szakoktató többek között az újszülöttek kompetenciájáról beszélt.
A nap programjában helyet kapott a Berettyó Szülészet babafotósának, Balogh Orsi kiállításának megnyitója.