2026. március. 16, hétfő
Henrietta napja van.
 
Címoldal | Városi hírek | Kulturális hírek | Rólunk | Elérhetőségünk | Youtube csatornánk |
 
Remekeltek a kötelező szöveggel az idei Kazinczy-verseny résztvevői

 
 
2026-03-16 10:38:16 |
 
 
A Kazinczy Ferencről elnevezett, „szép magyar beszéd” verseny területi fordulójának adott otthont a művelődési ház Erdélyi Gábor terme, ahol ebben az évben is városunk 5-6. és 7-8. évfolyamos tanulói mérték össze szövegértési, hangsúlyozási, tiszta kiejtési és felolvasói tudásukat február tizedikén.


 


 

Az esemény elején egyperces néma főhajtással emlékeztek meg az egy hónappal ezelőtt elhunyt Kapornai Andrásné, Marika néniről, aki a korábbi években zsűritagként és a zsűri elnökeként is közreműködött a verseny lebonyolításában, majd a sorszámok kihúzása után a megmérettetés ezúttal is két fordulóban zajlott.
A diákok először a szabadon választott, hozott szövegüket olvasták fel, majd az 5-6. osztályosok a Mátyás, a világ királya című délszláv népmondából, a 7-8. évfolyamosok pedig Sánta Ferenc: A nyelvről – iskolásoknak című írásából kapott kötelező szövegrészletet tolmácsolták.
Míg a kötelező szöveg esetében elsősorban a technikai megvalósítást, azaz a szöveghűséget, a hangvitelt, a hangképzést, a hangsúlyozást, a szünettartást, illetve a természetes beszédet értékelte a három tagú zsűri, addig a hozott szövegek esetében azt is figyelembe vette, hogy mennyire illeszkedik a választott részlet az előadó egyéniségéhez, és hogyan tudják a gyerekek azt hitelesen előadni.
 
A verseny ez alkalommal is eredményhirdetéssel zárult, amelyen mind a tizenhárom résztvevő emléklapot vehetett át. Az 5–6. osztályosok mezőnyében Balogh Abigél, a Széchenyi István Tagiskola tanulója a harmadik helyért járó oklevelet, a József Attila Általános Iskolát képviselő Kari Lilla a második helyezésért járó elismerést, míg az első díjat ugyanebből az intézményből Nagy Máté Gyula vehette át.
A 7–8. évfolyamon Puskás Anna, a Széchenyi István Tagiskola tanulója végzett a harmadik helyen, a József Attila Általános Iskolát képviselő Kádár Vivien második lett, az első helyet pedig ebben az évben a Széchenyi István Tagiskola diákja, Duró Anna érdemelte ki, aki városunkat is képviselheti majd a Kisújszálláson megrendezett térségi fordulón.
 


 
Címkék:



 
Megosztás:

Add a Twitter-hez   Add a Facebook-hoz  

 
Hozzászólás:



 
 
Makk Kálmán Mozi                       

 
Bihari Hírlap
legfrissebb száma

Bihari Hírlap legfrissebb száma

HIRDETÉS1
 
IMPRESSZUM | ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ                                               MÉDIAAJÁNLAT                                               JOGI NYILATKOZAT | TECHNIKAI AJÁNLÁS