Csordultig telt nézőtér fogadta február 9-én a Kodály Filharmonikusok művészeit városunkban, akik Wolfgang Amadeus Mozart „A varázsfuvola” c. operájának egy különleges változatát adták elő az „Akadémia Klasszika” kamarazenekari sorozat keretében.
A Kodály Filharmónia Debrecen programsorozatának művészeti vezetője Bényi Árpád festőművész fia, Bényi Tibor. A karmester, illetve csellóművész öt évtized után járt ismét Berettyóújfaluban, és a hangverseny kezdete előtt megtekintette édesapja ’56-os sorozatát, amely állandó kiállításként látható a művelődési ház Erdélyi Gábor termében. Úgy fogalmazott: amikor először meglátta, azt érezte, a képek „megszólaltak” a falakon.
A „Varázsfuvola” kamarazenekari koncert a 18-19. század fordulójának zenei világába enged bepillantást. A Kodály Filharmonikusok előadásában megszólaló verzió nem pusztán egyszerű kivonata Mozart művének, mert a hangszerelés kreatív megoldásai révén önálló művészi értékkel bír.
Bényi Tibor a Kodály Filharmónia Debrecen jelenlegi igazgató-művészeti vezetőjével, Somogyi-Tóth Dániellel közösen hozta létre az „Akadémia Klasszika” sorozatot, melynek itthoni megteremtése régi vágya volt a csellóművésznek.
A városunkban is nagy sikert aratott hangverseny egyszerre a 270 éve született Mozart ünnepe, és egy mára részben elfeledett zenei kultúráé, amikor az átirat nem másodlagos műfaj volt, hanem a zenével való találkozás egyik legfontosabb formája.