Szeptember 26-án immár harmadik alkalommal rajtolt el a 24 órás úszás városunkban. Az Európai Sporthét keretében megrendezett eseményen 2023-ban 152-en, tavaly 173-an, idén pedig már rekordszámú, 236 nevező vállalta, hogy hosszabb-rövidebb távok teljesítésével járuljon hozzá ahhoz, hogy a Bihar Termálliget Gyógy- és Strandfürdő 25 méteres medencéjében reggeltől másnap reggelig folyamatosan ússzon valaki.
Az eseményen dr. Vitányi István országgyűlési képviselő és Muraközi István polgármester mellett Zámbori Péter, a Herpály Vagyonkezelő Kft. ügyvezető igazgatója is köszöntötte a résztvevőket, aki kiemelte, örül annak, hogy a rendezvény sikerrel vette a kezdeti akadályokat, és évről évre egyre nagyobb népszerűséget tudhat magáénak.
A program nemcsak népszerű, de szorosan kapcsolódik ahhoz a szemlélethez is, amelyet Berettyóújfalu hosszú ideje következetesen képvisel – emelte ki Muraközi István polgármester. Hozzátette: az úszás oktatása, a fiatalok rendszeres mozgásra ösztönzése és az ezekhez kapcsolódó fejlesztések évek óta a városvezetés kiemelt céljai közé tartoznak.
Városunk polgármestere az elmúlt években nemcsak támogatóként, hanem munkaidőn túl aktív résztvevője is volt a rendezvénynek, ebben az évben egy 1000 méteres táv teljesítésével járult hozzá a program sikeréhez, és a mozgás egészségmegőrző szerepének népszerűsítéséhez. A sport közösségi és egészségügyi jelentőségét hangsúlyozta Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő is, aki szerint ezek a hatások ma különösen felértékelődnek.
A program egyaránt felkeltette a fiatalabb és az idősebb sportkedvelők figyelmét is: a legfiatalabb nevező mindössze 6 éves volt, a legidősebb pedig már betöltötte a 80. életévét is. A női mezőnyben 5000, a férfiaknál 5250 méter volt a leghosszabb teljesített táv, a 24 óra alatt pedig összesen 175 125 métert úsztak le a résztvevők idén.